Szarvasi Birkózó Egyesület

Minden évben augusztusban Nemzetközi edzőtábort szervezünk, idén ennek a tábornak a kezdete egy Nemzetközi verseny volt, ezúttal Budapesten, a Vasas-ban.
2022. augusztus 6-án számos nemzet lépett szőnyegre a magyarok mellett: amerikai, moldáv, német, román, szlovák, makedón, ukrán, francia, osztrák, lengyel, finn, észt.
Birkózóink is részt vettek a versenyen, Tóth Patrik első helyezést ért el 🥇, Szpisjak Bence pedig az 5. helyen zárt.
A kisebbek is ügyesek voltak, de most nem sikerült helyezést elérniük.
Gratulálunk, fiúk! Büszkék vagyunk rátok! 👏
2022. augusztus 8-12-ig pedig a versenyzők egy közös edzőtábor keretén belül találkoznak újra Szarvason, ahol napi két edzéssel készülnek a következő megmérettetésekre.
Ismét nagy büszkeség ez szeretett városunknak, hogy ismét ilyen sokan ellátogatnak hozzánk külföldről és a tengeren túlról is.

Rómában zajlott az U20-as birkózó Európa-bajnokság. A Szarvasi Birkózó Egyesület egyik ígéretes birkózója, Hajduch Nándor képviselhette hazánkat és városunkat címeres mezben a június 27. és július 3. között megrendezett viadalon.

2022. május 28-29-én Tata adott helyszínt az U20-as Országos Bajnokságnak, szombaton szabadfogásban, míg vasárnap kötöttfogásban.

2021. május 21-én két versenyen is részt vettek birkózóink.
Hajduch Nándor Romániában lépett szőnyegre az UWW Nemzetközi versenyen 86 kg-ban, ahol bronzéremmel büszkén tért haza. 🥉
Nándi kitartása ismét elismerésre méltó volt, hiszen most edzője nélkül állt helyt a versenyen, a válogatott keret tagjaként.
Egyesületünk elnöke és edzője, Sükösd Attila ugyanezen a napon a kisebb korosztállyal Kiskunfélegyházán a Kiskun Kupán vett részt.
Jankovszky Vencel harmadik helyezést ért el 🥉, Hidasi Hunor pedig 5. hellyel zárta a versenyt.
Darvas Krisztiánnak bronzérem lógott a nyakában 🥉, ami önmagában szép teljesítmény, de most nem a legjobb formáját hozta, hiszen országos bajnokként elvárható lett volna tőle a magasabb szintű birkózás.
Szopka Zoltánnak még a versenyzési rutint meg kell szoknia, ennek ellenére szép eredménnyel zárt , harmadik helyezett lett. 🥉
Bogyó Benedek most lecsúszott a harmadik helyről, 5. helyen végzett.
Kiestek: Tóth Kevin, Neumann Kristóf, Belincsák Henrik
“Nem vagyok megelégedve a kisebbek teljesítményével, valamiért most nagyon meg voltak ijedve. Lesz majd egy kis pihenő és utána folytatjuk a felkészülést a soron következő versenyekre, mert bennük több van.”