Szarvasi Birkózó Egyesület
2021. november 27-én Kaposvárra utaztak birkózóink a kadet szabadfogású országos bajnokságra.
Öt birkózónk vett részt ezen a versenyen mégis maradtak itthon páran egyéb elfoglaltságuk miatt.
Balázs Gergő a pontszerző 5. helyen zárt 80 kg-ban, sajnos a bronzmérkőzésen igen csak erős ellenfelet kapott. Szpin Mihály, Neumann Péter és Tóth Patrik most nem értek el helyezést.
Hajduch Nándor a döntőig menetelt, közel volt az aranyéremhez, de sajnos a végén nem az ő kezét emelték a magasba, második helyezést ért el, ezüstérmet szerzett 80 kg-ban. 🥈
Az év utolsó fontos versenyén jobb eredményt vártunk, de így is büszkék vagyunk birkózóinkra. Bízunk a jövőben és gyerekeinkben, hogy több munkát raknak bele maguktól, másképp nehéz országos bajnoknak lenni szeretett sportágunkban.
Ezúton köszönjük Neumann Tibornak, hogy segítséget nyújtott a versenyre való eljutáshoz.
Köszönjük az összes támogatóinknak, cégeknek, szülőknek és magánszemélyeknek, akik hozzá segítettek az elmúlt év sikereihez!
A jövő héten izgalmas hét vár birkózóinkra, hiszen most kivételesen nem edzéssel fogjuk tölteni, hanem aktív pihenéssel. A hét nagyobb részét Egyesületünk haladó birkózói a fürdőben töltik.
Hajrá Szarvasi Birkózás!
2021. november 13-án a Szarvasi Birkózó Egyesület egyszerre 3 versenyen volt jelen.
Az egyik versenyhelyszín Orosházán volt, ahol a junior szabadfogású országos bajnokságon Hajduch Nándor ragyogó bronzéremmel tért haza🥉. Szpin Mihály a pontszerző ötödik helyen végezett. Sajnos Tóth Dominik és Balázs Gergely nem tudott a legjobb öt között végezni.
A másik megmérettetés a kecskeméti Balla József Emlékverseny volt, ahol Szpisjak Bence egyel nagyobb súlykategóriában próbálta ki magát , de nem sikerült dobogóra állnia, bár nem sok kellett volna hozzá, szépen fejlődik. Belincsák Henrik nagyon szép ütemben halad előre, rengeteget fejlődött az utóbbi időben. Helyezést sajnos most nem ért el, viszont példaértékű birkózásának a közeljövőben biztosan nagyszerű eredménye lesz.
A legkisebbek utaztak a legmesszebbre, hiszen Lengyelországban küzdöttek rendkívül elszántan és fegyelmezetten. Sikeres “kirándulás” volt, hiszen Bogyó Benedek és Darvas Krisztián arany érmet 🥇, míg Tóth Kevin ezüst érmet 🥈hozott haza. Nagy boldogság volt ez az út a gyerekeknek, hiszen sosem jártak még Lengyelországban és útközben csodás látnivalókban volt részük.
Mindhárom verseny eredményeit sikeresnek könyvelhetjük el.
Mérhetetlenül büszkék vagyunk a nagyobb birkózóinkra, hogy ügyesen támogatták egymást és szép eredménnyel tértek haza, hiszen edzőnk, elnökünk Sükösd Attila a legkisebbeket kísérte a hosszú úton külföldre.
Jelenleg Tóth Patrik és Hajduch Nándor Lengyelországba utazott a kadet szabadfogású válogatott keret tagjaként, ahol egyhetes edzőtáborban vesznek részt.
Köszönjük azon szülők segítségét, akik támogatták Egyesületünket azzal, hogy segítettek eljutni a gyerekeknek a versenyekre. 🙏
Köszönjük a Vasas birkózó szakosztályának és Tóth Patriknak a hétvégi segítséget! 🙏
🔜 A következő úticélunk Zalaegerszeg, a kötöttfogású serdülő országos bajnokság!
Hajrá szarvasi birkózás! 🤼🥇🥈🥉🇵🇱🇭🇺🤼
Az év ennek a szakaszában, a birkózó sportban, a diákolimpiák és országos bajnokságok ideje van. A szarvasi gyerekek rendre szállítják az újabb és újabb OB érmeket. Most a serdülő korosztályban állhatott dobogóra egy szarvasi birkózó.
2021. november 6-án serdülő Szabadfogású Országos Bajnokságot Püspökladányban rendezték meg, ahol egy versenyzőnk képviselte egyesületünket. (A másik versenyzőnk sérülés miatt nem tudott részt venni.)
Szpisjak Bencének a pandémia elvette számos versenyzési lehetőségét, így nem szerzett sok rutint e téren, de most 80 kg-ban megmérethette magát.
A rendszeres edzésre járás, a kitartó munka és az edzői utasítások betartása meghozták a szép eredményt: Bence a dobogó harmadik fokára állhatott a Magyar Bajnokságon !
Szorgalma mindenképp kiemelendő és ennek köszönhetően nagy ütemben fejlődött.
Rutintalansága abból fakad, hogy eddig 7 versenye volt mindössze, de ügyesen meglépte ezt a lépcsőfokot.
Gratulálunk, Bence, csak így tovább! Kívánjuk, hogy ez erőt adjon és hasonló szép sikereket érj még el ebben a sportban!
Hajrá szarvasi birkózás! 👏😊
A jövő héten ismét izgalmak elé nézünk, hiszen két versenyen is részt veszünk, ahol a kadet korúak egy korosztállyal feljebb kipróbálhatják magukat és a kisebb korosztályú birkózóinkra is megmérettetés vár.
2021. október 30-án Dorogon rendezték meg a kötöttfogású kadet országos bajnokságot, melyen 4 birkózónk is elindulhatott, sajnos a többiek itthon maradtak most különböző elfoglaltságuk miatt.
Szpin Mihály és Szpisjak Bence eredménytelenül zártak , kiestek a versenyről, rájuk egy komoly felkészülés vár a közeljövőben, hogy a versenyeken is megmutatkozzon a tudásuk.
Tóth Patrik a bronz éremért birkózhatott, de sajnos nem bírt ellenfelével és kénytelen volt beérnie a pontszerző 5. hellyel. Patrik sorsolása igazán kedvezőtlen volt, mert az ő ágán volt 4 korábbi kötöttfogású válogatott is, ennek fényében az eredménye elfogadható, arról nem is beszélve , hogy idén még csak első éves ebben a korosztályban.
Hajduch Nándor a döntőig menetelt előre, megmutatkozott ismét az, hogy az edzéseken tanult fogások előre viszik és hallgatott edzője utasításaira. A döntőben a kötöttfogásúak 80 kg-os súlycsoport válogatott birkózójával csaphatott össze, ahol nem bírt már ellenfelével és második helyezett lett a versenyen. Nándi most váltott súly csoportot , emellett szabadfogású birkózó, így eredménye mindenképp öröm számunkra. 🥈🎉
A hibákból igyekszünk tanulni , hogy a jövőben sokkal jobbak lehessünk. A munka nem áll meg, még keményebben edzünk, hogy Szarvas város jó hírnevét tovább öregbítsük!
Gyerekek, mindannyian szépen küzdöttetek, csak így tovább! Gratulálunk ! 👏
A jövő héten a serdülő birkózóinkra vár feladat: szabadfogású országos bajnokságra készülünk nagy reményekkel.