2023. március 11-én a nagyobb korosztályú birkózóink kaptak lehetőséget arra, hogy Németországban is megmérettessék magukat egy versenyen.
Szpisjak Bence kadet, míg Tóth Patrik és Hajduch Nándor felnőtt kategóriában indultak.

Patrik és Nándi most nem hozták azt a formát, ami tőlük elvárható lett volna, sajnos most nem tudtak dobogóra felállni.
Szpisjak Bence viszont kellőképpen odaállt és egészen a dobogó második fokáig meg sem állt 🥈.
Ez a verseny bízunk benne, hogy megadta Bencének a hétvégi versenyére a “löketet”, hiszen a következő megmérettetés rá vár a közeljövőben.
Gratulálunk, Bence, büszkék vagyunk rád!
“ Patrik nem birkózott rosszul, de nem igazán bírja egyelőre fejben az igazán kiélezett meccseket, ezen dolgoznia kell sokat. Nándin látszódott, hogy beteg volt és az sem segített sokat, hogy valami hasmenéses vírust is össze szedett, viszont meg kell tanulnia ezeket a verseny napján lerázni magáról. Bence hozta a kötelezőt és a hétvégi válogató előtt felmérhette saját magát. “
Birkózóink most is a Vasas Birkózó Szakosztály csapatával közösen utazott, jó barátságunkat tovább mélyítve.
Hajrá Szarvas! 🦌
Hajrá szarvasi birkózás! 🤼‍♂️