Verseny eredmények

A Diák I-es Országos Bajnokságra Bogyó Benedek és Darvas Krisztián jutott be, melyet 2023. február 18-án, Kaposváron rendeztek.
Beni 42 kg-ban indult, összeszedetten, felkészülten állt ki a szőnyegre, szépen menetelt előre és csak a döntőben talált legyőzőre, ezért második helyezést ért el.🥈👏 Beninek sikerült elérni, amit a tavalyi évben eltervezett és országos bajnoki döntőt birkózhatott.

2023. február 4-én ismét versenyen vettünk részt, ezúttal Németországban, ahol Hajduch Nándor képviselte Egyesületünket.
Jó barátságunkat ápolva, a Vasas Birkózó Szakosztállyal közösen utaztunk, a Vasas részéről Wöller Ákos, részünkről pedig Sükösd Attila vezetésével.
Nándi 86 kg-ban indult a versenyen, ahol verhetetlennek bizonyult, ugyanis 3 nyertes mérkőzéssel arany éremmel tért haza. 🥇

Budapesten Felnőtt szabadfogású válogatóversenyen,
Kecskeméten pedig a Kelet-Magyarország Régió Területi Diák I-II. Szabadfogású Bajnokságán küzdöttek a gyerekek.

A 2023-as versenyszezon is elkezdődött nálunk , az első versenyre január 21-én, Erdélyben, Korondon került sor a XXI. Lőrincz Márton Szabadfogású Emlékversenyen.