Az őszi szezon első versenyére 2022. szeptember 17-én került sor Csongrádon, Kelet-Magyarország Területi Diák I. Kötöttfogású Diákolimpiáján, ahol a Diák II. korosztály szabadfogásban versenyezhetett egy meghívásos verseny formájában.
Diák I-es korosztályban Belincsák Henrik, Bogyó Benedek és Tóth Kevin indult el, diák II-ben pedig Darvas Krisztián és Hidasi Hunor.

Belincsák Henrik eleinte félénkebben, majd egyre határozottabban birkózott, ezáltal ötödik helyen végzett.
Bogyó Benedek és Tóth Kevin is igyekezett legjobb tudását kamatoztatni a versenyen. Ők mindketten most váltottak súlyt, ezért ez a verseny nehezebb volt számukra, mint korábban. Ellenfeleik nagy része erősebbnek bizonyultak, de a fiúk nagyszerűen hozták a tőlük elvárható teljesítményt. Beni ötödik helyezést ért el, Kevin pedig a dobogó harmadik fokára állhatott. 🥉
Mindhárom fiú ezzel tovább jutott a diák I-es kötöttfogású diákolimpia következő állomására. 👏
Kriszi és Huni diák II-ben indultak. Hunor még kevés verseny-tapasztalattal rendelkezik, viszont egyre ügyesebb mozdulatai vannak a szőnyegen. Most ötödik helyen zárt ezen a versenyen.
Kriszi - edzője engedélyét kérve - egy súllyal feljebb indult el a versenyen. Ez dicséretre méltó, hiszen ellenfelei sokkal erősebbek nála. Viszont az akarat és elszántság mégis erősebbnek bizonyult, ezért minden mérkőzést megnyerve a dobogó legfelső fokán állt. 🥇
Gratulálunk fiúk, végtelenül büszkék vagyunk rátok! Reméljük, hogy a sikeres szezon nyitása hasonló sikerekkel folytatódik az év során!
Hajrá Szarvas! 🦌
Hajrá Szarvasi Birkózás! 🤼