A Diák I-es Országos Bajnokságra Bogyó Benedek és Darvas Krisztián jutott be, melyet 2023. február 18-án, Kaposváron rendeztek.
Beni 42 kg-ban indult, összeszedetten, felkészülten állt ki a szőnyegre, szépen menetelt előre és csak a döntőben talált legyőzőre, ezért második helyezést ért el.🥈👏 Beninek sikerült elérni, amit a tavalyi évben eltervezett és országos bajnoki döntőt birkózhatott.

Kriszi utolsó éves diák II-es versenyzőként , engedéllyel indult volna ezen a versenyen, azonban a héten az utolsó edzésen egy szerencsétlen mozdulat ezt lehetetlenné tette, térdsérülést szenvedett, ezáltal nem tudott sajnos szőnyegre állni. Bízunk benne, hogy a jövő heti diák II-es országos bajnokságra meggyógyul a térde és tud majd versenyezni. 🙏
“Örülök , hogy sikerült elérnie Beninek ezt a célt, érem esélyesként indult és meg is tudta csinálni. A döntőben kicsit meg volt illetődve, de messze még az út vége, ez egy nagy lendületet adhat neki a továbbiakban. Krisztián sérülése bosszantó, habár engedéllyel indulhatott volna ebben a korosztályban, mégis nagy eséllyel lehetett volna itt is országos bajnok. Most a gyógyulásra koncentrálunk és bízunk benne , hogy hétvégén a saját korosztályában szőnyegre tud lépni.”
Beni, rendkívül büszkék vagyunk rád! 🥳 Kívánjuk, hogy érd el a céljaidat mind a birkózás, mind az élet bármely más terén!
Hajrá Szarvas! 🦌
Hajrá szarvasi birkózás! 🤼‍♂️