2018.12.06.-án újra útnak indultunk , most Székelyudvarhely volt a célállomás, ami edzőnk szülővárosa és kicsit presztízskérdés is volt ez a verseny számára. Tóth Kevin, Galát Dávid, Tóth Patrik és Hajduch Nándor vett részt a XIX. Verestóy Tibor nemzetközi birkózó emlékversenyen. Közel 170-en gyűltek össze birkózók a versenyre. Nem meglepő, hogy sokat várt a fiúktól, mivel innen indult neki is a birkózó pályafutása és a nevelőedzői is jelen voltak, hiszen Katona László (egyik nevelőedző) szervezte a versenyt. Nagyon jól kezdett mindenki , meglepő módon a folytatásban is nagyon koncentráltan birkóztak a fiúk aminek meg lett az eredménye : Tóth Kevin 26 kg aranyérmes, Galát Dávid 42 kg aranyérmes, Hajduch Nándor 68 kg aranyérmes és Tóth Patrik 52 kg ezüstérmes. Itt meg kell jegyezni, hogy mindenkinek 4 meccse volt és 1 kiló súlyengedmény miatt indultak ezekben a súlyokban a fiúk. Patrik legyőzője a román válogatott fiú, akit egy hajszálnyi figyelmetlenség okozta hiba miatt nem sikerült megvernie a döntőben. Nagyszerűen birkóztak mindannyian, büszkék vagyunk rájuk, hogy abban a csarnokban ahol első országos bajnoki címét nyerte edzőjük megmutatták , hogy mennyire ügyesek.

Hatalmas gratuláció gyerekek!