2021. november 27-én Kaposvárra utaztak birkózóink a kadet szabadfogású országos bajnokságra.
Öt birkózónk vett részt ezen a versenyen mégis maradtak itthon páran egyéb elfoglaltságuk miatt.
Balázs Gergő a pontszerző 5. helyen zárt 80 kg-ban, sajnos a bronzmérkőzésen igen csak erős ellenfelet kapott. Szpin Mihály, Neumann Péter és Tóth Patrik most nem értek el helyezést.
Hajduch Nándor a döntőig menetelt, közel volt az aranyéremhez, de sajnos a végén nem az ő kezét emelték a magasba, második helyezést ért el, ezüstérmet szerzett 80 kg-ban. 🥈
Az év utolsó fontos versenyén jobb eredményt vártunk, de így is büszkék vagyunk birkózóinkra. Bízunk a jövőben és gyerekeinkben, hogy több munkát raknak bele maguktól, másképp nehéz országos bajnoknak lenni szeretett sportágunkban.
Ezúton köszönjük Neumann Tibornak, hogy segítséget nyújtott a versenyre való eljutáshoz.
Köszönjük az összes támogatóinknak, cégeknek, szülőknek és magánszemélyeknek, akik hozzá segítettek az elmúlt év sikereihez!
A jövő héten izgalmas hét vár birkózóinkra, hiszen most kivételesen nem edzéssel fogjuk tölteni, hanem aktív pihenéssel. A hét nagyobb részét Egyesületünk haladó birkózói a fürdőben töltik.

Hajrá Szarvasi Birkózás!