A Szarvasi Birkózó Egyesület mozgalmas hetet tudhat maga mögött, ugyanis 2021. augusztus 8.-án a Vasas Birkózó Szakosztállyal karöltve megrendeztük az I. Nemzetközi Szabadfogású és Női Birkózó versenyt, melyen 2 kontinens birkózói mérték össze tudásukat ( USA, Észtország, Ukrajna, Németország, Franciaország, Románia és számos magyar csapat) és 2021.08.09.-08.13. között az V. Nemzetközi szabadfogású edzőtábort!
Szarvason az Alkotmány utcai sportcsarnok szolgált a verseny és edzőtábor helyszínéül, ahol közel 250 fő indult el a versenyen.

A 2021-es Kadet Világbajnokság különösen az egyik legkedvesebb versenye ennek az évnek számunkra, hiszen a szarvasi birkózás történetében először voltunk jelen ilyen rangú világversenyen, versenyzőnk Tóth Patrik személyében.
Patrik az elmúlt évek során számtalanszor bizonyította tudását a birkózás terén, volt már “fent” is és “lent” is.
Kitartó munkájának köszönhetően 2021. július 19-én a legjobbak között mérettette meg magát a Tüskecsarnokban, ahol a negyed döntőig birkózta magát 65 kg-ban.
Tádzsikisztáni ellenfelét összeszedett, tudatosan felépített birkózásával 7-3-ra győzte le a súlycsoport nyolcaddöntőjében.
Azeri ellenfelétől sajnos kikapott, de birkózására itt is büszkék vagyunk, hiszen igyekezett tudása legjavát kihozni magából és igazán éretten birkózott. Sajnos az azeri az elődöntőben vereséget szenvedett a későbbi világbajnok amerikaitól, így Patrik nem került a vigaszágra és a 11. helyen végzett.
A negyeddöntőig világversenyen eljutni példaértékű teljesítmény, nemcsak a Szarvasi Birkózó Egyesület, hanem Szarvas Város is büszke rá és mindemellett fiatalabb birkózóink számára is példaképpé vált.
Mérhetetlenül büszkék vagyunk Patrikra, aki már most kitűzte magának célul a jövő évi Európa Bajnokság dobogós helyét.
Hajrá Patrik, továbbra is melletted állunk és támogatunk céljaid elérésében! 🤼😊👏

Májusban kerül megrendezésre a válogató verseny , ahol eldől ki képviselheti hazánkat a kadet Európa-bajnokságon.
Ezt megelőzően, 2021.04.19-04.24. között Lengyelországban edzőtáborozik a szabadfogású kadet válogatott bővített kerete , ahol két szarvasi birkózó is helyet kapott.
Tóth Patrik és Hajduch Nándor élvezheti a lengyelországi, pontosabban Milic városának levegőjét, ahol több nemzet birkózójával együtt készülhetnek a jövőbeni megmérettetésekre. Elmondásuk szerint az edzéseket élvezik, sok edző partner áll rendelkezésükre, sok küzdő birkózás van az edzések során és még egy csapat verseny is belefért a programba. A hangulat és az edzések jók, örülnek ennek a lehetőségnek.
A hátralevő napokban még három-négy edzés van, amit igyekeznek maximálisan kihasználni a fejlődésük érdekében , majd szombaton indulnak haza.
Jó felkészülést kívánunk gyerekek a jövőbeni versenyeitekre! 🤼😊

Ezen a héten a szabadfogású kadet birkózóválogatott nemzetközi edzőtáborban készül a jövőbeni megmérettetésekre. Az edzőtábor helyszíne a dunavarsányi olimpiai edzőközpont. A Szarvasi Birkózó Egyesület is érdekelt ebben a táborban két birkózó révén. Tóth Patrik és Hajduch Nándor kapott meghívást, és jelenleg is a válogatott tagjaként készülnek a külföldi csapatokkal együtt, hogy a közeljövőben megrendezett versenyeken a lehető legjobban szerepeljenek. Természetesen szigorú szabályok mellett lehet ilyen táborban részt venni, ilyen például a tesztelés és a tábor elhagyásának a tilalma. Megérkezésükkor tesztelésen esett át mindenki, és egy lezárt táborban edzenek, hogy elkerüljék a fertőzés veszélyét. Mindenképp öröm, hogy a Magyar Birkózó Szövetség a pandémiai idején is törődik a versenyszerűen sportoló fiatal gyerekekkel, és szigorú szabályok bevezetésével megszervez egy nemzetközi válogatott tábort, hogy fejlődjenek. Személy szerint bízom benne, hogy az oltások hatására végre nyitni tud az ország, és ha nem is teljesen, de részlegesen visszatérhetünk a nemzetközi versenyekhez és edzőtáborokhoz klubszinten is.

Kedd (2020. november 10.) éjféltől hatályba lépett a kormány 484/2020. (XI. 10.) rendelete, amely alapján a következő pontok vonatkoznak a birkózóklubok és a válogatott keretek VERSENYZŐI IGAZOLÁSSAL rendelkező sportolói számára.

  • A kormányrendelet 12.§ (4) szerint a jégpályák, az uszodák, az edző- és fitnesztermek és a sportlétesítmények a VERSENYSZERŰEN (érvényes versenyzői kártyával és sportorvosi igazolással rendelkező) sportoló személyeknek edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából látogathatók.
  • Ily módon az edzések az egyéni és a csapatsportágakban egyaránt folytatódhatnak – felnőtt- és utánpótlásszinten is.
  • A közterületen, a nyilvános helyen, illetve a szabadtéri sportpályákon az egyéni szabadidős sporttevékenység – különösen futás, gyaloglás, kerékpározás – gyakorlása megengedett, de tilosak a csapatsportok.
  • Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöld területeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.
  • A sportrendezvények nézők nélkül, zárt körülmények között megtarthatóak.

A kialakult járványügyi helyzetre tekintettel, a szőnyeges edzések újraindítása érdekében a szövetség kidolgozott egy eljárásrendet, melyet a Birkózóknak (kiskorúság esetén szülőknek) tudomásul kell venniük.
A nyilatkozat aláírásával elismeri, hogy saját felelőssége tudatában vállalja az edzéseken történő részvételt. 

Az edzéseket CSAK az MBSZ által kiadott feltételekkel és korlátozásokkal lehet folytatni!

Letölthető nyilatkozatok és tájékoztató:

A nyilatkozatot ITT lehet letölteni!

A tájékoztatót ITT lehet megtekinteni!

Az EMMI állásfoglalását ITT lehet megtekinteni!

Vigyázzunk magunkra!
Vigyázzunk egymásra!

Forrás: MBSZ