Kedd (2020. november 10.) éjféltől hatályba lépett a kormány 484/2020. (XI. 10.) rendelete, amely alapján a következő pontok vonatkoznak a birkózóklubok és a válogatott keretek VERSENYZŐI IGAZOLÁSSAL rendelkező sportolói számára.
- A kormányrendelet 12.§ (4) szerint a jégpályák, az uszodák, az edző- és fitnesztermek és a sportlétesítmények a VERSENYSZERŰEN (érvényes versenyzői kártyával és sportorvosi igazolással rendelkező) sportoló személyeknek edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából látogathatók.
- Ily módon az edzések az egyéni és a csapatsportágakban egyaránt folytatódhatnak – felnőtt- és utánpótlásszinten is.
- A közterületen, a nyilvános helyen, illetve a szabadtéri sportpályákon az egyéni szabadidős sporttevékenység – különösen futás, gyaloglás, kerékpározás – gyakorlása megengedett, de tilosak a csapatsportok.
- Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöld területeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.
- A sportrendezvények nézők nélkül, zárt körülmények között megtarthatóak.
A kialakult járványügyi helyzetre tekintettel, a szőnyeges edzések újraindítása érdekében a szövetség kidolgozott egy eljárásrendet, melyet a Birkózóknak (kiskorúság esetén szülőknek) tudomásul kell venniük.
A nyilatkozat aláírásával elismeri, hogy saját felelőssége tudatában vállalja az edzéseken történő részvételt.
Az edzéseket CSAK az MBSZ által kiadott feltételekkel és korlátozásokkal lehet folytatni!
Letölthető nyilatkozatok és tájékoztató:
A nyilatkozatot ITT lehet letölteni!
A tájékoztatót ITT lehet megtekinteni!
Az EMMI állásfoglalását ITT lehet megtekinteni!
Vigyázzunk magunkra!
Vigyázzunk egymásra!
Forrás: MBSZ
Kedves Szülők!
Ettől a héttől, ahogy már korábban írtam, az epidemiológiai nyilatkozatot (covid-os papírt), az előző hetit mindig, kötelezően hozni kell másképp a gyerek nem vehet részt az edzéseken az adott héten. Emellett belépéskor test hőmérés is lesz mielőtt a terembe belépne. Ezt az ajánlást kaptuk és be is tartjuk, hogy az egészségünkre a lehető legjobban oda tudjunk figyelni.
Innen letölthető a csatolt nyilatkozat.
Fontos szabályok!
A nyilatkozatot minden esetben hétfőtől vasárnapig kell tölteni!
18 év alattiaknak a szülő írja alá, 18 év felettiek maguk is aláírhatják
Amennyiben rosszul van kitöltve (nem hétfőtől vasárnapig, vagy valamelyik nap nem volt lázmérés) nem vehet részt azon a héten az edzéseken.
Ha valamelyik oknál fogva nem vehetsz részt az edzéseken egyik héten, attól a papírt tölteni kell, mert csak kitöltött nyilatkozattal lehet részt venni a következő héten az edzéseken!
Megértéseteket köszönöm!
A mai nappal véget ért a nemzetközi táborunk, melyet már nagyon vártunk mindannyian. Olyan gyorsan eltelt , hogy észre sem vettük. Ebben a rövid 5 napos táborban a gyerekek vért izzadva edzettek, hogy a versenyszezon kezdetén újra ott legyenek a legjobbak között. Öt nap alatt 8 kemény és nagyon hasznos edzésen vehettek részt, amit maximálisan ki is használtak fejlődésük érdekében. Nagyszerű élményeket szereztünk idén is, nagyszerű csapatok között és emiatt kicsit szomorúak is vagyunk , mert túl gyorsan eltelt.
Köszönjük Szarvas Város Önkormányzatának, az Ildikó Cukrászdának és mindazoknak, akik segítettek ebben a nehéz időszakban! Köszönjük a Vasas SC birkózó szakosztályának és edzőinek a bizalmat és a közös munkát!
Reményeink szerint jövőre ugyanitt találkozunk! 😊
Szombaton gyerekeink Neumann Tibor és Sükösd Attila vezetésével biciklitúrán vettek részt és eltekertek egészen Kondorosig. A majdnem 50 km-es távot először tették meg fiataljaink és már készülnek is az újabb túrára.
Vasárnap az a megtiszteltetés érhette két kiváló sportolónkat, Tóth Patrikot és Hajduch Nándort, hogy meghívást kaptak a Nyári Bolzakör Futóversenyre , ahol az 5km-es táv kísérő futói lehettek. Mi sem bizonyítja jobban a futóverseny színvonalas rendezését, hogy több mint 400 versenyző állt rajthoz és a 2,5 km-es verseny kísérő futója Dombvári Bence, világbajnoki ezüstérmes kajakos volt.
A versenyt megtisztelte jelenlétével Babák Mihály Polgármester Úr, Molnár Etele Alpolgármester Úr , a Szarvasi Járási Hivatal vezetője Gaál Roland Hivatalvezető Úr és Farkas Tamás Képviselő Úr is.
Köszönjük a fiúk nevében a lehetőséget és a nagyszerű élményt Rohonyné Urbancsok Zsuzsannának!
Következő alkalommal már résztvevőként is találkozunk reményeink szerint 🙂 !