Sikeres és sok szempontból történelmi évet tudhatunk magunk mögött, a hazai és a nemzetközi verseny eredmények egyaránt önmagukért beszélnek – mondta egyebek mellett Sükösd Attila elnök, a Szarvasi Birkózó Egyesület december 28-i évzáró összejövetelén.

A Gyermekélelmezési Nonprofit Kft. Rákóczi úti ebédlőjében megtartott rendezvény annyiban tért el a korábbiaktól, hogy azt az újév első hetei helyett már az év vége előtt megtartották. A napirendi pontok azonban a korábbiakhoz igazodtak. Az évzáró rendezvényen megjelent és felszólalt Babák Mihály polgármester is, aki a gratulációja mellett a sport jelentőségét hangsúlyozta, kiemelve annak szerepét és fontosságát az egészséges fejlődéshez, illetve aki belekóstol valamilyen sportágba, azt többnyire élete végéig elkíséri a sport szeretete, még ha a többségükből nem is lesz élversenyző.

Véget ért vasárnap (2019.08.11.) a III. Szabadfogású Nemzetközi Birkózó Tábor , amely második alkalommal volt megrendezve Szarvason!

Csodálatos hét volt mindannyiunk számára, szemet gyönyörködtető volt 120 birkózót látni 6 szőnyegen. A Vasas SC és a Szarvasi Birkózó Egyesület által közösen rendezett nemzetközi tábor sikeresen zárult , mindenki jól érezte magát és már most jelezte több csapat , hogy jövőre újra jönnek. Tartalmas napokat töltöttünk együtt , az edzések mellett volt idő strandolni , sárkányhajózni, uszodába menni, fagyizni és sokat szórakozni. 
A történet itt nem ér véget , nézzétek meg képekben , hogyan is telt a tábor gyerekeknek és edzőknek egyaránt☺️ !

Ezúton is köszönjük a Körös Dragon SE Szarvas - nak, IldikóCukrászda - nak, Vasas SC Birkózó Szakosztály - nak , Szarvas Város Önkormányzatának , Szarvasi ,,Szent Klára” Gyógyfürdő - nek , Szarvasi Mozzarella - nak a támogatást !
Köszönjük Wöller Gergő és Wöller Ákos , hogy újra Szarvas adhatott otthont ennek a nagyszerű tábornak !
Köszönjük a szülők és birkózó gyerekeik áldozatos munkáját !

Felejthetetlen élményeket köszönhetünk mindannyian támogatóinknak és segítőinknek!

Kicsit megkésve, de annál nagyobb örömmel közöljük a hírt :)

A Vasas-al közösen augusztus 13.-19. közt nemzetközi tábort szerveztünk, amelyre több csapat (francia, észt, finn, ukrán, osztrák, magyar) ellátogatott.
Köszönjük Wöller Ákosnak és Wöller Gergőnek a bizalmat, hogy Szarvasra kerülhetett a tábor. Az edzések keményen a pihenőnapok jó hangulatban teltek. Öröm volt nézni, ahogy a magyar gyerekek ismerkedtek külföldi vetélytársaikkal és gyűrik egymást a birkózó szőnyegen. A Magyar Birkózó Szövetség - Hungarian Wrestling Federation hozzájárulásával Champlion is meglátogatta az edzőtábort, ezzel is népszerűsítve az októberi Birkózó Világbajnokságot, amelynek Budapest ad otthont, ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy lehetőséget kaptunk Champlion bemutatására.

Köszönjük mindazoknak akik segítettek a tábort megvalósítani és köszönjük Nyerges Miklósnak, hogy szakított időt a tábor résztvevőire egy sárkányhajózás erejéig!
Reméljük minden évben Szarvas adhat otthont ennek a nagyszerű tábornak, ezzel is több lehetőséget biztosítani a gyerekeknek a fejlődésre.