Hagyományainkhoz híven, az idei évben is megrendeztük Nemzetközi Edzőtáborunkat 2022. augusztus 8-12. között a Vasas Birkózó Szakosztállyal karöltve.
Az előkészületek már hónapokkal ezelőtt megkezdődtek, hiszen szerencsére évről évre egyre nagyobb látogatottsága van ennek az eseménynek.
Az idei évben közel 200-an: a magyarok mellett amerikai, moldáv, német, román, szlovák, makedón, finn, észt és francia nemzetiségű birkózók vettek részt a táborban.
Az edzések a Fő téri Általános Iskola tornatermében zajlottak. Naponta két edzés várt a birkózókra, melyet a nagy létszám miatt két csoportra osztva tartottunk.
Ez óriási lehetőség volt a gyermekek számára, hiszen ilyenkor az a cél, hogy mindenki külföldivel birkózzon és tanuljon, megismerjék más nemzetek birkózási technikáit.
A tanulás és fejlődés mellett barátságok is szövődnek, és minden gyermek izgalommal várja a következő évi találkozást.
A kemény edzések mellett ilyenkor szakítunk időt a szórakozásra is, amelyből természetesen nem maradhat ki a birkózás. 😊🤼
Ugyanis idén először a Körösön is birkózhattak a fiúk és a lányok, hiszen Egyesületünk egy vízen úszó birkózó szőnyeggel emelte a tábor színvonalát.
Emellett a jó időre való tekintettel a strandolás is kedvelt program volt.
Köszönjük szépen a Róka és Mackó Barátkozónak, hogy helyett biztosítottak számunkra a bankettünk alkalmából.
Ezúton tisztelettel köszönjük Babák Mihály Polgármester Úrnak és Dr. Melis János Címzetes Főjegyző Úrnak, hogy meglátogatták az edzésünket.
Már biztosan tudjuk, hogy jövőre augusztusban ugyanitt találkozunk és bízunk benne, hogy a birkózó csapatok örömmel térnek vissza Szarvasra.