2022. október 11-én ünnepélyes keretek között megnyitott Szarvason a Honvédelmi Sportközpont, az országban ötödik Sportközpontként.
A létesítmény nyitva áll ezentúl az aktív közösségek számára, a fiataloknak lehetőségük lesz az aktív mozgás mellett honvédelmi tudással is gazdagodniuk, valamint lövészetet is tanulhatnak.
A megnyitó ünnepségen Dr. Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere, Dankó Béla országgyűlési képviselő , Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke és Babák Mihály polgármester adták át a helyi fiatalok számára a sportlétesítményt és Dr. Kiss Imre katolikus plébános áldotta meg.
A Szarvasi Birkózó Egyesület pár növendéke is jelen volt a rendezvényen, mert az ünnepség egyik programja egy általuk bemutatott látványos, birkózó fogásokkal teli előadás volt. Edzőjük, Sükösd Attila, mint a Honvédelmi Sportközpont honvédelmi nevelés vezetője és létesítménygazdája készítette fel a fiúkat a sportbemutatóra.
Az épületben lőtér, közösségi tér, konferencia terem és egy multifunkciós küzdősport terem is várja a sportolni vágyó közösségeket.
Birkózó bemutató a Honvédelmi Sportközpont megnyitó rendezvényén!
